Ménestörténet

Ménestörténet

Sáripusztán 1754 óta foglalkoznak lótenyésztéssel. Az 1800-as években Herceg Eszterházy birtokaként működött az ozorai ménes részeként. Félvér és angol telivér tenyésztéssel foglalkoztak. 1883-ban a Magyar Honvédség bérbe vette a területet, hogy csikó- és lónevelő telepként működtesse. Abban az időben hét majorban folyt a lótartás. A csikókat 4 éves korig nevelték és ezt követően osztották be őket különböző szolgálatokba. Az anyakanca létszám 80-100 darab volt. 1933-ban lejárt a bérlet és a lovakat Sütménybe és Ódalmandra szállították.

A II. világháborút követően

az 1947-48-ban megalakult állami gazdaságok lónevelő telepeként működött tovább Sáripuszta.

Az 1959-es nagy lólétszám csökkentés a ménest sem kerülte el, de a Székesfehérvári Lovasiskola megalapítása és 1970-ben a Ménesmajori ménes átvétele túlsegítette Sáripusztát a mélyponton.

Ebből az időből származnak Félénk, Merész, Mester, Oké, Ond, Oglu, Oszkár nevű lovaink, melyek számos országos versenyen diadalmaskodtak. Az 1970-es Mezőgazdasági Kiállításon bemutatott Ménesmajori Klári és Örzse nevű kancáink ezüst, illetve bronzérmet nyertek.

1972-ben elnyerte a ménes a törzstenyészeti címet. A ménesben ekkor 40 anyakanca állt. Fedezőméneink Széplak V., Ibsen, Aldato, Sobri Jóska, Bor Péter, Rakéta I. voltak. 1973-tól a kancák rendszeres ivadékvizsgát tettek, és elindult a fedezőmén értékesítés. 1973-2002: Fedezőmén értékesítések-90 db

Ménestörténet

Az 1975-ös OMÉK-on Pihenő nevű kancánk aranyérmes lett. Az eltelt évek alatt az anyakanca létszám 76-ra nőtt. Az új fedezőmének Gárda, Goldmardh, Magister és Ramzesz Junior voltak. 1977 őszén sikerült megvásárolni a gazdaság akkori igazgató helyettesének, Herczog Emil Úrnak Németországban a három éves sárga mént, Toborzót. A következő évben húsz holsteini (Gonde, Krista, Lamotte, Luedia, Lilie, Makonie, Hédi, Helga, Jontane, Delicia, La Bora, Narbone, Malaga, Larissa, Idris, Nortje, Lehre, Marika, Irone) és négy hannoveri kancát importált Holsteinből (Liebchen, Novelle, Weigalia, Sinfonie ).

Delicia

Delicia

Ikone

Ikone

Lehre

Lehre

AldatoII-es törzsménünk

Aldato II-es törzsménünk

Az 1980-as OMÉK-on nagydíjas lett.
Gressini

Gressini

Az 1996-os OMÉK-on a kiállítás nagydíjas ménje lett.

Lovainkat ebben az időben az ország két nagy sportegyesületébe adtuk kipróbálásra, a Budapesti Lovas Klubba, illetve a kiskunhalasi Határőr Dózsa Sport Egyesületbe. Jelentősebb sikereket elért lovaink a BLK-nál Hangász, Habán, Hifi, Ígéret, Lendület voltak; míg a HŐR Dózsánál Zápor, Zátony, Zsizsik, Dicső, Kaland, Rozmaring, Kikelet, Királynő, Csipkerózsika.
Toborzó behozatalát követően a tenyésztés egyre növekvő szelekciós nyomással a sportlótenyésztés irányába indult. A folyamatosan szűkülő kancalétszámhoz választott mének Fernando, Lombard, Catani, Góliáth, Justboy, Gressini, Laurenz, Claudio’s Son, Ginus és Faldo voltak.

1994-ben részt vettünk a Magyar Sportlótenyésztők Egyesületének megalapításában.
1997-ben megnyitottuk mesterséges termékenyítő állomásunkat, 2000-ben átadásra került a fedeles lovarda.
A 2000-es évek elejétől használjuk Holstein, Hollandia és Belgium legjobb fedezőménjeinek szaporító anyagát.

Lehre

1994-2004 között

Sáripusztai Ménes, Tenyészbemutatók
Tenyészbemutató

Tíz éven át tenyészbemutatókat tartottunk, bemutatva a ménes kanca- és csikó állományát, valamint segítettük a mesterséges termékenyítés elterjesztését.

Résztvettünk a Magyar Sportlótenyésztők egyesülete által rendezett országos kancavizsgákon, ahol az alábbi eredményeket értük el:

1995. 1 éves kancák - I. Mimi

1995. 2 éves kancák - I. Linda

1997. 3 éves kancák - I. Medália

1998. 2 éves kancák - I. Őzike

2005. 3 éves kancák - I. Zóna

2005. 4 éves kancák - I. Udvarhölgy

2012. 3 éves kancák - I. Flamingó

1974-ben a ménes telivér tenyésztéssel kezdett foglalkozni, mikor is megvásárolta az előszállasi 14db majd a bakonycsernyei 6 db angol telivér anyakancát.

Lovaink a versenypályán

Lovaink a Budapesti Galopp versenypályán több kiemelt tenyészversenyt nyertek.

Széchenyi István emlékverseny – 2000m

1977. Karattyolóm,

1988. Cédula

Bérczi Károly emlékverseny – 2000 m.

1977. Karattyoló

1979. Nádszál

1981. Korvitál

Ménesek Nagydíja – 2800 m.

1983. Képmutató

Magyar Kancadíj – 2400 m.

1988. Cédula

Alkotmány Díj – 2000 m.

1982. Képmutató

1983. Képmutató

Béke Díj – 3200 m.

1983. Képmutató

St. Leger – 2800 m

1988. Cédula

Kozma Ferenc emlékverseny – 1600 m.

1990. Koktél

1983-ban Képmutató elnyerte az
Év Lova megtisztelő címet.

Keémutató

A telivértenyésztés csúcsa
az 1997-ben megnyert 75. Magyar Derby volt Cardinállal.

ardinal

A telivér tenyésztése és a lovak futtatása ezt követően befejeződött.

Az elmúlt 40 év

Lótenyésztésének kiváló egyedei rengeteg sikert hoztak Sáripusztának

Az országos Tenyészversenyeket 1986-2008 között hat alaklommal nyertük el a legeredményesebb tenyészet címet, és tízszer nyerték lovaink az 5–6-7–8 éves lovak bajnokságát.

1986. 8 éves – I. Rozmaring

1988. 6 éves – I. Kikelet, II. Hifi
A legeredményesebb tenyészet Sáripuszta

1989. 8 éves – I. Igéző, II. Itélet
A legeredményesebb tenyészet Sáripuszta

1990. 6 éves – I. Zorán, II. Zuzmara
A legeredményesebb tenyészet Sáripuszta

1992. 8 éves – Zápor
A legeredményesebb tenyészet Sáripuszta

1992. 7 éves – Amazon

1994. 7 éves – Rezgő

1995. 6 éves – Prima,
8 éves - II. Dicső

2003. 6 éves – Prima

2004. 7 éves – Piruett

2007. 5 éves - Valentina

Lovaink indultak három Olimpián:

1986. 8 éves – Adós 1980. – Moszkva

1994. 7 éves – Zátony és Zsizsik 1996 Atlantában

1995. 6 éves – Prima,
8 éves - II. Dicső

Részt vettünk a Hágai lovas világjátékokon.
Zápor tartja a magyar magasugró rekordot 220 cm–el, melyet a Hollandiai Meppel-ben ért el.
Dicső – Lombard után – 3-szor volt nemzetek díja nyerő a magyar válogatottal.
2007-ben Sissi Sirókai Zsófival junior Magyar Bajnokságot nyert, illetve 2009-ben a felnőtt Országos Bajnokságban 3. helyezést ért el.
2010-ben Sissi James Wingrave-vel megnyerte az OTP lovas Világkupát a Budapesten, Papp László Sportarénában.
2016-ban Gombos László Bukfenc nevű lovunkkal az Országos Bajnokság 2. helyezettje lett egyéniben és csapatban is.
2017-ben Gombos László Bunkfenccel az Országos Bajnokság csapat versenyében 1. helyezést ért el.

Sissi, Sirókai Zsófival

Sissi

Sissi, James Wingrave-vel

Wingrave

Bukfenc, Gombos Lászlóval

Bukfenc

Lovainkat jelenleg Apró József és Szávay Gábor lovagolja.

Apró József és Liliom

Apró József és Liliom

Szávay Gábor és Golgota

Szávay Gábor és Golgota